Pillanatnyilag a landing page szerkesztőnek két verziója érhető el: az új verzió, és az előző, amely majd valamikor a jövőben kivezetésre fog kerülni. Az alábbi bejegyzésben még a korábbi képernyőn mutatjuk be a funkciót, ha nálad már az új szerkesztő van bekapcsolva, akkor ezt a Tudásbázis cikkünket kövesd » Jelszóval védett landing page létrehozása
Amit az új Landing Page szerkesztő bekapcsolásáról tudni kell...
- Az új Landing Page szerkesztő a SalesAutopilot 2.0 használata esetén érhető el. Ha még nem ezt használod, akkor ezen a linken találsz információt a bekapcsolásáról.
- Az új szerkesztőt a bal oldali kék menüsávban lévő landing page ikonra kattintva, majd a megjelenő felületen a "Bekapcsolom" gombra kattintva tudod bekapcsolni.
- Az új verzió bekapcsolása után is, a korábbi szerkesztővel létrehozott landing page-eid a régi szerkesztővel fognak megnyílni, tehát ezeket továbbra is tudod majd szerkeszteni.
- Mi mindenképpen javasoljuk, hogy térj át az új szerkesztőre, de ha mégis szeretnél, vissza tudsz váltani az előző felületre.
Lehetőség van arra, hogy csak feliratkozóknak elérhető landing page-t a weboldalról belinkelve is elérhetővé tegyen jelszavas védelemmel. Így például létrehozhat zárt, tagsági rendszerben működő oldalakat, tartalmakat.
Ezt a funkciót a Mindent bele! árazási csomagunk tartalmazza. A beállítás előtt győződjön meg róla, hogy az Ön fiókja ebben a csomagban van.
FONTOS:
- jelszóval védett landing page-t csak olyan email listához állíthat be, ahol az email cím egyedi azonosító, mivel a bejelentkezés email cím és a hozzá tartozó jelszó alapján történik.
- csak saját aldomain esetén tud jelszóval védett oldalt létrehozni.
Landing page beállítása
Egy új landing page létrehozásához válassza ki a listát (1), majd a Landing Page menüpontra kattintva (2) fogja látni a már meglévő landing page-eket és az Új landing page gombot (3).
Válasszon ki egy sablont vagy a "Sablon nélkül" opciót. Ezután megjelenik a landing page szerkesztő. A Külső URL megadás mezőben (1) a legördülő menüből válassza ki azt a saját aldomaint, amelyen a landing page-et szeretné megjeleníteni.
Ennek az aldomainnek érdemes titkosítottnak lennie, ezért azt javaslom, kérjen az aldomainre SSL tanúsítványt ez alapján a tudásbázis bejegyzésünk alapján.
A külső url megadása után pipálja be a Jelszóval védett jelölőnégyzetet (2). Erre csak külső url megadása után van lehetősége.
A jelölőnégyzet bepipálása után megjelennek a további beállítások.
Nyelv: a bejelentkező ablak feliratai a kiválasztott nyelven jelennek meg. Az előre definiált 13 nyelv valamelyikét tudja beállítani.
Belépésre figyelmeztető üzenet: ez az oldal, amely akkor jelenik meg ha valaki a weboldaláról a landing page külső URL-jét meglátogatja. Az oldalon lehet bejelentkezni. Önnek kell megadni melyik elemre kattintva jelenjen meg a bejelentkező űrlap. Ez az elem lehet egy link vagy gomb. A lényeg, hogy "sapi-login-btn" úgynevezett stíluskészlet kerüljön rá. Ezt a HTML szerkesztőben egyszerűen meg tudja tenni. Kattintson link megadása (lánc) ikonkra kattintva, majd a "További opciók" fülön a "Stíluskészlet" mezőbe írja bele a következőt: sapi-login-btn
Zárt tartalom csak bizonyos feliratkozók csoportjának legyen elérhető
Arra is lehetőség van, hogy a zárt tartalom csak bizonyos szegmensbe (vagy szegmensekbe) tartozó feliratkozóknak legyen elérhető. Jelölje be a Csak adott szegmensekbe tartozók részére elérhető jelölőnégyzetet.
Ekkor megjelennek a listához tartozó szegmensek. Jelölje be azokat, amelyekbe tartozó feliratkozó hozzáférhetnek a landing oldal tartalmához.
A szegmenseken kívül megjelent egy új tartalom a Nincs hozzáférése oldal tartalma. Ez akkor jelenik meg, ha a feliratkozó nem tartozik bele egyik kiválasztott szegmensbe sem. Ennek tartalmát is tetszőlegesen átírhatja.
Jelszóemlékeztető üzenet személyre szabása
Lehetősége van a jelszó emlékeztető levél tartalmát személyre szabni, például a célközönsége nyelvéhez vagy nyelvezetéhez igazítani.
A jelszó emlékeztető levél szövege előre meg van adva, ezt tetszőlegesen módosíthatja a saját belátása szerint, de figyeljen arra, hogy a [change_password_link]
rész bennemaradjon. Tetszőlegesen át tudja írni a jelszó emlékeztető levél tárgyát, feladója nevét és email címét.
Hozzáférés jelszava
Amikor egy email listához először hoz létre zárt landing paget, akkor a listához automatikusan hozzáadásra kerül a "Hozzáférés jelszava" mező.
Fontos: a jelszó titkosított formában szerepel az email listában. Szerkesztéskor nem jelenik meg a jelszó értéke a Hozzáférés jelszava és a Jelszó megerősítése mezőben. A jelszó akkor kerül módosításra ha ez a két mező ki van töltve, különben az eredeti jelszó marad.
Jelszó kezelése űrlapon
A jelszót feliratkozó vagy adatmódosító űrlapon keresztül is bekérheti feliratkozóitól. Amikor a Hozzáférés jelszava mező hozzáadja az űrlaphoz, automatikusan hozzáadásra kerül a Jelszó megerősítése nevű mező is.
Az űrlapba automatikusan beépítésre kerül annak ellenőrzése, hogy a jelszó és a jelszó megerősítés megegyezik-e.
Adatmódosító űrlapon nem jelenik meg a beírt jelszó, mivel az titkosítva kerül eltárolásra. Ha az adatmódosító űrlapon a feliratkozó nem ad meg jelszót, akkor a már eltárolt jelszava változtatás nélkül megmarad (persze ha korábban adott már meg jelszót).
Bejelentkezés
A feliratkozó vagy adatmódosító űrlapon bekért jelszóval be tud jelentkezni a landing page publikus verzióján, amelynek címe a landing page-k listázásakor érhető el.
Jelszóval védett landing page esetén a publikus verzió a bejelentkező oldal tartalmát jeleníti meg. A bejelentkező űrlap megjelenítéséhez kattintson a korábbi lépésben definiált belépés linkre vagy gombra.
A bejelentkezéskor a feliratkozót az email címe és a hozzá megadott jelszava azonosítja. Sikertelen bejelentkezés esetén a megfelelő hibaüzenet jelenik meg a bejelentkező űrlap alatt. Ha sikeres a bejelentkezés, de a feliratkozó nem tartozik egyik megadott szegmensbe sem (ha lett ilyen korlátozás beállítva), akkor a nincs hozzáférése oldal jelenik meg.
Sikeres bejelentkezés esetén megjelenik a landing page tartalma. A jobb felső sarokban megjelenik a Kilépés link. A bejelentkezés után úgynevezett session (vagy magyarul munkamenet) indul el, amely 1 hétig érvényes. Ha session csak az adott böngészőn belül él. Emiatt ha valaki csak továbbküldi a bejelentkezés utáni oldal linkjét egy ismerősének, akkor neki a bejelentkezés oldal fog megjelenni, nem pedig a jelszóval védett tartalom.
A linkre kattintva a feliratkozó visszajut a bejelentkezés oldalra. Ha nem kattint a Kilépés linkre csak odamozgatja az egeret, akkor megjelenik a Jelszó csere opció. Erre kattintva megjelenik a jelszó és megerősítés bekérő ablak.
Ha megadja az új jelszavát és a Megváltoztat gombra kattint, akkor a jelszava lecserélésre kerül.
Jelszó emlékeztető
Előfordulhat, hogy a feliratkozó elfelejtette a jelszavát. A bejelentkező oldalon található jelszó emlékeztető funkció.
Az Elfelejtettem a jelszavam linkre kattintva megjelenik az email cím bekérés és a Jelszó emlékeztető küldése gomb. A megadott email címre elküldésre kerül a landing page-nél megadott jelszó emlékeztető levél. A levélben lévő linkre kattintva megjelenik a landing page zárt verziója úgy, hogy a jelszó csere párbeszédablak kinyílik. Itt lehetősége van a feliratkozónak új jelszót megadni.
Jelszóval védett aloldalak
A SalesAutopilotban lehetőség van aloldalakat létrehozni a jelszóval védett landing pagek-hez. A létrehozott oldal automatikusan zárt landing oldal lesz és ha bejelentkezés nélkül jeleníti meg valaki az aloldalt, akkor a fő landing page-nél megadott login oldal jelenik meg.
A létrehozáshoz a landing oldalakat kilistázó oldalon kattintson a “Szerkesztés” felirat melletti gombra (1), majd válassza az “Aloldal létrehozása” menüpontot (2).
Ezután a létrehozott aloldal (1. oldal) megjelenik a landig oldalak listájába. Az aloldalak a fő oldal alatt és beljebb kerülnek felsorolásra.
A létrehozott aloldal linkjét természetesen be lehet illeszteni más landing oldalakba. A beillesztéséhez kattintson a mezőkódok hozzáadása menüpontra, azaz a [...] ikonra. Ezután válassza ki a kívánt e-mail listát, majd a mezőválasztó legördülő listából a landing oldal nevét. Kattintson a “Rendben” gombra és ezzel a linket beillesztette a szerkesztett landing oldalba.
Hozzászólások
0 hozzászólás
A cikkhez nem írhatók újabb hozzászólások.