A SalesAutopilot Partnerprogram szerződés megkötésével jogosult vagy a Partneri vezérlőpult használatára.
A Partneri vezérlőpultot azon partnerek esetében érdemes beállítani, akik megvalósító szolgáltatásokat végeznek ügyfeleik fiókjában és szeretnék megspórolni maguknak a fiókok közötti ki-be lépegetéssel járó időtöltést. Ez azt jelenti, hogy az ún. Partner master fiókba belépve, a vezérlőpulton keresztül tudsz belépni az ügyfeleid fiókjába jelszó megadása nélkül.
Hogyan kérhetem a Partneri vezérlőpultom bekapcsolását?
Ahhoz, hogy ezt Te is tudd használni, egy előzetes beállítás szükséges, amelyet Ügyfélszolgálatunkon tudsz kérni:
Ügyfélszolgálatunkon kell jelezned, hogy az általad - mint partner által- használt SalesAutopilot fiókban elérhető legyen a Partner master fiók beállításának a lehetősége. Fontos, hogy a Partnerprogram regisztráció során használt email címed megegyezzen a fiókodhoz tartozó email címmel.
Hogyan tudom beállítani, hogy egy ügyfelem fiókját lássam a Partneri vezérlőpultom?
Ha megvalósítást végzel egy ügyfél fiókjában, és szeretnéd hozzáadni a Partneri vezérlőpultodhoz a fiókját, akkor előzetesen kell kérned ennek a beállítását az Ügyfélszolgálatunkon, majd a lentebb található instrukciók alapján összekapcsolni a két fiókot. A sikeres összekapcsolás érdekében az alábbi információkat küldd el az Ügyfélszolgálatunknak:
- A Partnerfiókod adatai, amellyel a Partnerprogramunkba regisztráltál.
- A hozzád rendelni kívánt ügyfél fiókjának a top user felhasználóneve, cégneve és, hogy van-e már saját felhasználó neved az adott ügyfél fiókjában.
Fontos, hogy csak azoknak az ügyfeleknek az adatait küldd el, akiknek megvalósítási szolgáltatást végzel a fiókjában, ezek az ügyfelek nem feltétlenül egyeznek meg azon ügyfelekkel, akik után jutalékot fizetünk neked.
Miután a háttérben munkatársaink elérhetővé tették az ún. Partner master fiók beállítást, és az adott ügyfél fiókjában a partneri hozzáférés lehetőségét, azután az alábbiak szerint tudod beállítani a Partneri vezérlőpultodat.
A Partneri vezérlőpult bekapcsolása
A vezérlőpultot a partner a saját és bármely felhasználójához bekapcsolhatja. Bekapcsolásához a SalesAutopilot fiókodban kattints a baloldali kék menüsávban található monogramos Avatárra, majd Adminisztrációra, azon belül a betöltődött Felhasználók menüpontnál, az adott felhasználó szerkesztésére, esetleg az +Új felhasználó gombra kattintva egy új felhasználónál is beállíthatod. (Új felhasználó létrehozását és meglévő felhasználó kezelését ebben a bejegyzésben mutatjuk be részletesen.)
Az adott felhasználónál jelöld be a Partner master fiók jelölőnégyzetet, majd kattints a Mentés gombra az oldal alján.
Bekapcsolás után, az adott felhasználóval történő belépéskor a partneri vezérlőpult fog megjelenni.
Ezen a képernyőn keresztül tudsz belépni a saját SalesAutopilot fiókodba, a Saját fiók felirat sorában található Bejelentkezés gombbal (1), illetve a megfelelő ügyfél kiválasztása (2) utána, akár az ügyfelek fiókjába is, az ügyfélnél látható felhasználó neved alatt található Bejelentkezés (3) gombra kattintva.
Partner hozzáférés bekapcsolása az ügyfél fiókjában
Ha a Partneri vezérlőpultodról szeretnél hozzáférni egy ügyfél fiókjához, akkor ahhoz az ügyféltől kell engedélyt kérned. Abban az esetben is van lehetőséged hozzáférést kérned az ügyfél fiókjához, ha az adott fiók még Ingyenes csomagban van. Az ügyféllel történt egyeztetés után jelezned szükséges az ügyfélszolgálatunk felé, hogy kapcsoljunk össze az ügyfél Ingyenes fiókjával. Miután megérkezett az ügyfélszolgálat visszajelzése, hogy az összekötés megtörtént, az ügyfél fiókjában lévő adminisztrátor jogosultságú felhasználó az Avatár / Adminisztráció / Felhasználók menüpontban elvégezheti az alábbi beállítást.
- A megvalósító partner számára létre kell hoznia egy felhasználót (ha eddig nem volt),
- Majd a felhasználó beállításai között be kell jelölje a Partner hozzáférés jelölőnégyzetet, majd elmenteni a módosítást.
Ingyenes felhasználó esetén a partner és az ügyfél összekapcsolását követően jelenik meg az “Új felhasználó” hozzáadásának lehetősége az ügyfél ingyenes fiókjában.
Ha ezután belépsz a Partneri vezérlőpultodra, tehát azzal a felhasználóneveddel amelynél a "Partner master fiók" jelölőnégyzet be van kapcsolva, akkor az adott cég mellett megjelenik a felhasználónév, amivel be tudsz jelentkezni, a Bejelentkezés gombra kattintva.
Ha bármely ügyfélfiókba ilyen módon bejelentkezel, akkor az Avatárra kattintva, megjelenik a Partneri vezérlőpult hivatkozás, amellyel bármikor visszatérhetsz a Partneri vezérlőpultodra.
Mi a teendő, ha Két lépcsős bejelentkezés (Két faktoros autentikáció) segítségével véded partner fiókodat és ügyfeleink fiókját?
- Amennyiben szereted biztonságban tudni a saját fiókodat. illetve még fontosabb, hogy az ügyfeleid fiókját is biztonságban tudd, van rá lehetőséged, hogy használd a Két lépcsős bejelentkezést (Két faktoros autentikáció).
Abban az esetben, ha a két faktoros autentikációt használod belépéseid alkalmával, az ügyfél fiókba történő belépéskor (de a saját partner fiókodnál nincs beállítva a két faktoros belépés), akkor a felhasználó neved alatt található Bejelentkezés gombra kattintás után meg fog jelenni az Authenticater applikációs beazonosítás vagy ha az SMS-es beazonosítást használod, akkor az SMS beazonosítási felület.
Bár a jelszót továbbra sem fogja kérni, de ez a felület minden egyes alkalommal meg fog jeleni, amikor be akarsz jelentkezni azzal a felhasználóddal, amihez be van állítva a kétfaktoros autentikáció az ügyfél fiókban. - Abban az esetben, ha partner fiókodban is beállításra került a két faktoros autentikáció, akkor az ügyfélfiókba történő belépéskor már nem jönnek fel az Authenticater applikációs beazonosítás vagy az SMS-es beazonosítási felület, attól függetlenül, hogy ezeknél a felhasználóknál is megtörtént a 2FA-os beazonosítás beállítása.
Miért nem látom a Partneri vezérlőpultomon az általam hozott ügyfeleket, akik után jutalékot kapok?
A Partneri vezérlőpultodon csak azon ügyfeleidet láthatod, akiknél megvalósító szolgáltatásokat végzel a fiókjában. Ezen ügyfelek nem feltétlenül egyeznek meg azon ügyfeleidnek listájával, akiket Te hoztál - vagyis akik után jutalékot fizetünk Neked. Lehet átfedés, de az esetek túlnyomó többségében nem végzel minden általad hozott ügyfélnek a fiókjában megvalósító szolgáltatást, akik után jutalékot kapsz.
Nem fogsz konkrét listát látni, nevekkel feltöltve, hogy kik azok az ügyfelek, akik a Te személyes vagy online ajánláshoz létrehozott linkeden keresztül ismerkedtek meg a SalesAutopilot szoftverrel. Ennek elsősorban komoly GDPR oka van. A részünkről fizetendő jutalékfizetés nem feltétlen csak azután az ügyfél után történik, akit ismersz vagy akivel személyesen regisztráltál SalesAutopilot fiókot (pl.: ott ültél mellette). Vannak esetek, amikor a Partner kirakja a weboldalára/beszúrja a hírlevelébe az ajánláshoz létrehozott linket, amin keresztül a látogató/hírlevél olvasó beregisztrálhat a SalesAutopilot szoftverébe. Tehát ezen a linken keresztül a Partner számára teljesen vadidegen személyek is beregisztrálhatnak a szoftverbe. Tehát nem magától értetődő, hogy csak egy általad ismert leendő ügyfél fog regisztrálni, ezáltal nem adhatunk ki adatokat a Partner számára idegen emberekről.
Éppen ezért két egymástól elkülönülő dolog a Partneri vezérlőpultodon látható ügyfeleidnek a listája és azon ügyfeleidnek a listája, akik után jutalékot kapsz. A partneri jutalékokat a saját Affiliate fiókodban követheted nyomon.
Hozzászólások
0 hozzászólás
A cikkhez nem írhatók újabb hozzászólások.