Az alábbi oktatóanyagban bemutatott képernyő az anyag készítése óta két alkalommal megváltozott. Mivel az alapelvek és fő funkciók változatlanok, a képernyő kezelése a lenti oktatóanyagból megtanulható, ám érdemes áttekinteni a változásokat ebben az anyagban.
Egy olyan "technikai sportban", mint az online marketing sokszor nem az jelenti az áttörést, amikor megjelenik egy új "találmány", hanem amikor egy lehetőség, amelyre már régóta vágyunk, végre technikailag is megvalósíthatóvá válik.
Mai videómban pont egy ilyen lehetőséget mutatok be Önnek. A TESZT egy olyan csali lehetőség, amit a legtöbben eddig csak azért nem alkalmaztak, mert nagyon körülményes lett volna leprogramozni.
Ebben a videóban tehát megmutatom, hogy MIÉRT annyira eredményes a teszt, mint csali, sőt, azt is megmutatom, hogy HOGYAN tud nagyon egyszerűen, mindenfajta programozás nélkül elkészíteni egy csaliként funkcionáló tesztet.
A videó tartalma
A videó tartalmának összefoglalása
[0:00] Üdvözlöm! Egy rendkívül hatékony csali megoldást fogok most bemutatni önnek, mert eddig nagyon sokan csak is azért nem használtak, mert körülményes lett volna leprogramoztatni. Most viszont a MailMaster segítségével egy olyan megoldást fogok mutatni, ahogyan programozás nélkül bárki el tudja készíttetni ezt a rendkívül hatékony csalit. És ez a csali megoldás a teszt. Ügyvédként mondhatja azt, hogy tesztelje cége ügyvédjét, flottakezelőként tesztelje cége flotta kezelőjét. Tesztelje kutyaház karbantartóját, kertgondozóját, takarítóvállalkozóját, bármit mondhat. Nyilván amilyen piacon dolgozik, az ilyen konkurenseket kell az ön érdeklődőjének majd tesztelni.
[0:44] Miért hatékony ez a megoldás? Két oka van. Az első, hogy mindenki imádja a teszteket. Mindenki kíváncsi rá, hogy amije neki van, ügyvédje, kutyaháza, műkörmöse, bármije, az hol áll a rangsorban. A másik ok, ami miatt nagyon hatékony ez a megoldás, hogy az ön kezében, mint vállalkozó, az ön kezébe helyezik azt a hatalmat, ami azzal jár, hogy ön határozza meg a piacon a döntés szempontjait. A teszt kérdései és az erre alapuló kiértékelés egyben egy szempontrendszert is létrehoz az érdeklődő fejében, és ha ön ezt egyenesen, korrekt módon teszi, akkor amikor végre döntésre kerül a sor, a döntés előtt álló személy, az érdeklődő az ön szempontjai szerint fogja végiggondolni, hogy kit választ. Márpedig ha a terméke szolgáltatása megfelel ezeknek a szempontoknak, vagy inkább kiemelkedő ezen szempontok mentén, akkor az egyetlen igazán logikus döntés az lesz, ha az ön cégét választják.
[1:48] Még egy megjegyzés, hogy ha nem is alkalmazható egy az egyben a cégére ez a csali módszer – a tesztelje akármijét módszer –, akkor is nézze végig ezt a videót, mert olyan fantasztikus technikai megoldásokat fog látni, amelyek egészen biztosan az ön értékesítési folyamatát is hatékonyabbá fogják tenni.
Teszt kérdések
[2:07] Az első dolog, amit szeretnék mutatni, hogy előkészítettem néhány anyagot, néhány tartalmat, amire szükség lesz itt a munka során. És ezek közül a leglényegesebbek a kérdések. Négy kérdés fog szerepelni ebben a tesztben. Mondjuk, milyen gyakran találkozik kutyaház karbantartójával, hogy konzultáljanak az új kutyaházról, vagy a kutyaház hőmérsékletéről. Havonta, negyedévente, havonta, soha. Amennyiben …-ra van szüksége, mennyi időn belül teljesíti kérését kutyaház karbantartója? Most bocsánat a buta példáért, csak nem akarom egyetlen iparágnak a poénját se lelőni. Használja ezt tetszőlegesen a saját iparágára. Tehát a lényeg, amit láthat, hogy kérdések vannak és utána van néhány lehetséges válasz. Itt négy, itt is négy, itt kettő, itt is négy. És hát természetesen a legjobb szolgáltatás jelenti a legtöbb pontot, a legrosszabb meg általában a nulla pontot. Itt is nulla pont, itt is nulla pont, itt is nulla pont. És utána van egy értékelési szempontrendszer: a kiváló, az a 35 és 30 pont közötti, az átlagos az 29 és 20 pont közötti és a rossz, az pedig a 20 pont alatti. Nyilván ez lesz a szempontrendszer, és ezt kell betáplálnunk valamilyen módon MailMasterbe.
[3:28] Én még valamit előkészítettem, néhány lényeges szempontot, ha ön már gyakorlott MailMaster használó, akkor csak ezekre vet egy pillantást, és máris tudja, hogy hogy kell megcsinálni, ha nem, ne is bajlódjon vele, menet közben minden ki fog derülni a videóból.
Email lista létrehozása
[3:42] Amit most tenni fogok, hogy fogom ezt a kis ablakot, és félrerakom a másik képernyőmre. Én innen fogok puskázni, menet közben. És természetesen a MailMasterrel fogunk dolgozni. Az első dolog, amire biztosan szükségünk lesz, az egy e-maillista. Mondjuk „[gépelés] Teszt feliratkozások”. Ez egy hírlevél típusú lista lesz. Az, hogy az e-mail cím egyedi azonosító legyen-e, azt az alapján döntse el, hogy akarja-e lehetővé tenni, engedélyezni, hogy valaki többször is kitöltse a tesztet. Most én főleg azért, hogy a végén könnyen tudjak tesztelni, tehát könnyen ki tudom próbálni, hogy működik-e rendesen az alkalmazás, amit itt készítettünk, ezért kikapcsolom ezt a jelölőnégyzetet, de mondom, döntsön saját belátása szerint. Ugye a listában az e-mailcím mező már benne van, de nekem további lényeges mezőkre is szükségem lesz, ezeket most hozzáadom. Kell vezetéknév, nekem kell keresztnév is. Én szerintem itt elkérem a belföldi mobilszámot is, de nem biztos, hogy szükség lesz rá. És ami a lényeges, hogy biztos, hogy benne kell lenni egy szám típusú mezőnek, ami a teszteredmény „[gépelés] Teszt eredmény” és benne kell lennie a kérdéseknek. A kérdések rádiógomb típusúak lesznek. Mondjuk „[gépelés] Kérdés 1”. És itt kell az opciókat létrehoznom, ugye ezek közül fog választani a felhasználó. És természetesen a többi kérdést is hozzá kell adjam. „[gépelés] Kérdés 2” És ugyanúgy az opciókat is. „[gépelés] 24 óra 48 óra 72 óra több, mint 72 óra” Harmadik. „[gépelés] Kérdés 3 Igen Nem, Kérdés 4, havonta, negyedévente, évente, soha”. Azért csak annyit írtam ide, hogy kérdés 1, 2, 3, 4, hogy a mező név minél rövidebb legyen. Most viszont annak érdekében, hogy később tudjam, hogy itt miről volt szó, odaírom magát a kérdést, és ez lesz így a címkéje a mezőnek. Vagy másik opció – még egy kicsit praktikusabb –, hogyha megjegyzésbe írom, így oké. Akkor a második kérdés az volt, hogy mennyi időn belül szokta az ilyen és ilyen kéréseket megkapni, mármint, hogy mennyi időn belül teljesíti. Akkor kapott-e a szolgáltatás mellé mit tudom én micsodát. Ez mondjuk egy érdekes kiegészítő szolgáltatás. És a negyedik az a milyen gyakran kap információt, most ez is egy nem elsődleges, de amúgy fontos dolog. Így ni. Itt vannak kérdés 1 alatt így néz ki a kérdés. Kérdés 2, az valami ilyesmi, kérdés 3 ez.
[7:36] És amit még megcsinálok, hogy áttekinthetőbb legyen ez az egész, mezőcsoportot hozok létre. Azt mondom, hogy „[gépelés] Kérdések”, és adok neki egy klassz kis szint is. Mentés. És akkor mostantól, ami kérdés, azt így beszínezem, ezen keresztül. Hát ezeket nem kell nyitva hagyni. És akkor ezek a mezők ilyen színűek lesznek. Ha ez meg van, akkor már el is mentem az adatokat is, és a listám kész is van.
Teszt űrlap létrehozása
[8:14] A következő lépés az űrlap létrehozása. Ugye a feliratkozó űrlap, amit kitöltenek a feliratkozók. Ez lehet egylépéses, vagy többlépéses űrlap is. Én itt most az egyszerűség kedvéért egy egylépéses űrlapot fogok létrehozni. De még egyszer mondom, ezt másképp is csinálhatnánk. „[gépelés] Tesztelje…!”. Tehát ez egy feliratkozó űrlap. Ide kell majd a szöveg: „[gépelés] Tesztelje…, és az eredményt máris küldjük emailben”. Jó. Nyilván itt el kell magyarázni, hogy mi fog történni. És most jönne az űrlap összeállítása. Természetesen kellenek a kontaktadatok.
[9:31] És akkor most jönnek a kérdések. Ide viszont már ki kell íri a kérdést. El ne felejtsem. Vissza is térek az elsőhöz. Most jöhet, akkor már másolom rögtön a szöveget. Most jön a harmadik kérdés. Remek, tehát itt vannak a kérdések. Most megkeressük azt a sablont, amivel ez normálisan fog kinézni. Itt a rádiógomb miatt. Hát végül is, ez is jó lehet, nézzük, hogy van-e jobb? Hát talán ez egy picit áttekinthetőbb itt így, ebben a formátumban. Úgyhogy ezt a sablont fogom használni. Megcsinálom a köszönő oldalt. „[gépelés] hogy kitöltötte tesztünket! A teszt eredményét máris küldjük email-ben.”
Teszt kiértékelésének "leprogramozása" - szegmensek
[11:35] Na most, külsőre így már megvan a teszt, de itt az izgalom az abból származik, hogy nem kell leprogramozni az eredménynek az elmentését, a számítást. Ez amit most a következő lépésben meg fogunk csinálni a MailMasterrel. Előbb van még egy előkészítő tennivalónk. Idehozom a kis jegyzeteimet, hogy önnek is megmutassam. Tehát szükségünk lesz pár szegmensre, kérdésenként azért, hogy aztán műveletekkel meg tudjuk valósítani, hogy a bizonyos válaszok esetén a megfelelő, előre elképzelt pontszámokat hozzáadja az illető eredményéhez a rendszer. Úgyhogy most ez lesz a következő lépés. Ezt fogjuk megcsinálni. Előbb a szegmenseket és utána a műveleteket. Ugye a szegmens a listához tartozik. Szegmens, szegmens csoportot nem csinálok, nem kell. „[gépelés] 1. kérdés: havonta”. Igazából most csak ilyen egyszerű mechanikus feladatunk van. Ki az, aki az első kérdésre azt mondta, hogy havonta? Erre csináltunk egy szegmenst. Utána a következő. Ki az, aki az első kérdésre azt mondta, hogy „[gépelés] negyedévente”. Az ott az elnevezés, ez pedig az érték, negyedévente. Aztán a következő. Ki az, aki az első kérdésre azt mondta, hogy „[gépelés] évente”. És ebben a blokkban az utolsót azért nem fogjuk megcsinálni, azért nincs rá szükség, mert a negyedik opció, a „soha” válasz, az nulla pontot kap. Tehát erre a szegmensre a műveletnél sem lesz szükségünk, hiszen a nulla pontot nem kell effektíve hozzáadni. Az már hozzá van adódva, hiszen nulla. Jó? Szerintem ez így érthető. Kicsit a sorrendet megcsinálom, mert ez a havonta, negyedévente, évente, ez így optimális.
[14:12] Úgyhogy jön a második kérdés. „[gépelés] 2. kérdés:”. Kicsit átpörgetjük itt. Megint a rendezettség kedvéért a sorrendet megigazítom. Havonta, negyedévente, évente. Most itt tényleg az optimális sorrendben vannak a szegmensek, a kérdések válaszai szerint. És akkor most van lehetőségünk és ez most még talán nem érhető, hogy miért vannak ezek a szegmensek, de most a műveleteknél mindjárt érthetővé fog válni.
Teszt kiértékelésének "leprogramozása" - műveletek
[14:50] Itt az űrlapunk. A cél az, hogy az űrlap kitöltésekor megszámolásra kerüljön, hogy hány pontot ér az adott kitöltés. Úgyhogy ezt művelettel valósítjuk meg, ez az, ami helyettesíti a programozást. Először is bizonyos szegmenseknél első kérdés havonta, esetén adatmódosítás a listában, melyikben, hát ebben. Melyik mező? Teszt eredmény. Plusz 10-et ér. „[gépelés] +10”. Csak a legutoljára bekerült feliratkozó esetén. Ugye, ha többször is bekerül valaki, akkor, ha ezt a gombot nem kapcsolom át, akkor az összes korábbi előfordulásához hozzáad. Itt csak a legutoljára bekerült feliratkozó esetén, mivel ez egy feliratkozó űrlap, ezért csak az éppen adott feliratkozóra fogja elvégezni azt a műveletet. Tehát még egyszer, mi történik. Ha az első kérdésnél azt mondta, hogy havonta, akkor adunk neki 10 pontot, hozzáadunk pontosabban a teszteredményéhez, és csak konkrétan ennél a feliratkozónál. Tehát „[gépelés] 1. kérdés, 1. opció 10 pont”. Talán „[gépelés] +10”. Így, ha akarom másolással is létrehozhatom, de inkább csinálom. Bizonyos szegmensekre második. „[gépelés] +5, 1. kérdés 2. opció +5 pont”. És itt látszik, hogy a kis megjegyzésemből utólag is áttekinthető lesz, hogy mit is csinálunk pontosan. „[gépelés] „2, 1. kérdés 3. opció +2 pont”. Tehát az első kérdésnek a pontot érő válaszaira megvannak a műveletek, és folytatjuk a következő kérdéssel, ami a második kérdés. Ugyanígy három pontot érő válasz szerepel ott is.
[17:37] Ugrunk egyet az időben. Tehát elkészültünk a műveletekkel. Itt az első kérdés három opciója, ami pontot ér, a negyedik nem. A második kérdés három opciója, ami pontot ér, a negyedik nem. A harmadik kérdés egyetlen opciója ér pontot. És a negyedik kérdés első három opciója ér pontot. Mik ezek a műveletek? Ezeket el fogja végezni a rendszer rögtön az után, hogy valaki feliratkozott, és kész, máris megvan a számítás.
Teszt tesztelése
[18:10] Teszteljük ezt le. „[gépelés] Csepregi Balázs”. Nézzük meg, mondjuk havonta, mennyit kéne így kapnom. Hát 35 pontot, mert 10 pont, 10 pont, 5 pont, 10 pont. Nézzük meg, nagy izgalommal várom az eredményt. Ugye, itt most nem íródik ki, úgyhogy ezen állítok is. A lista mezőinél bemegyek ide és a teszteredményt bejelölöm, hogy listázva legyen. Nézzük, és tényleg 35 pont. Csináljunk még egy tesztet, hogy kiderüljön, hogy tényleg hogy működik. „[gépelés] Balázs”. Mondjuk, ide adok egy kétpontos, két pontos az eddig négy, egy nullásat, hát végül is így most hat pontnak kéne kijönnie, ha jól gondolom. Megnézem a feliratkozóimat. És tényleg 6 pont jött ki.
Teszt kiértékelése - szegmensek
[19:26] Mit tud kezdeni ezzel az eredménnyel? Hát itt most megint szegmensekre lesz szükség. Méghozzá akár a szegmenscsoportok létrehozásával, azt mondom, hogy vannak „[gépelés] általános” szegmenscsoport, megvan, mondjuk a „[gépelés] Műveletekhez”. Így, elmentem. És gyakorlatilag azt kéne csinálnom, hogy ezeket, mindet ide behúzni a műveletesbe. És ide most már tudok – tudtam volna eddig is, csak így rendezettebb lesz – az általános szegmens csoportra létrehozok olyan szegmenst, hogy kiértékelés. „[gépelés] Kiértékelés: kiváló”. Hiszen, aki ebbe a kategóriába esik, annak mást fogunk az e-mailben mondani. Az általános. És teszteredmény. Nagyobb mint, nézem a kis jegyzetemet, 30 pont, tehát nagyobb/egyenlő 30 ponttal. Nézzük van-e ilyenünk? Van, egyébként. Tehát ez a kiértékelés kiváló, elmentem. A következő – én szeretem a másolást – kiváló helyett „[gépelés] közepes”. Ez egy összetettebb. Teszteredmény nagyobb/egyenlő, mint „[gépelés] 20+ pont". És kisebb egyenlő, mint „[gépelés] 29”. Nem, kisebb, mint 30 mondjuk. Így is lehet. És itt a logikai kapcsolat ÉS, tehát a két sornak, mind a kettőnek igaznak kell lennie. Ilyenünk elvileg most nem is lehet. Hiszen még csak kettőt teszteltem, és egyik se ilyen volt. És a kiválóból fogom másolással létrehozni azt, amit úgy hívtunk, hogy rossz. „[gépelés] rossz”. Mert ott nem nagyobb/egyenlő, hanem kisebb/egyenlő, és az érték pedig, nézem a jegyzetet, 20 pont alatt. Kisebb/egyenlő „[gépelés] 20”. Kisebb, egyenlő 20 és a 20-ig volt az átlagos, akkor ez nem lehet, akkor kisebb, mint 20, mégse lehet átfedés. Kisebb, mint 20, ilyenünk is egy van. És itt van a három szegmens, a három lehetséges eredmény: kiváló, közepes, rossz. És természetesen, ha kattintok, akkor megkapom, hogy kik ők. Nyilván most a mi kis példánkban mindenki én vagyok, mind a kettő, de azért a pontok alapján látszik, hogy melyik vagyok én. És levélküldéskor, annál egyszerűbb dolog már nincs is, mint egy adott szegmensnek küldeni egy bizonyos levelet, ez egy borzasztó egyszerű dolog.
[23:04] A lényeg az, hogy programozás nélkül létre tudott hozni egy tesztet, el tudta végezni a kiértékelést, matematikai műveleteket hajtatott végre a rendszerrel, programozás nélkül. És így nagyon-nagyon hatékonyan létre tudja hozni és működtetni tudja ezt a kiválóan működő csalit.
[23:25] Köszönöm a figyelmet, és nagyon eredményes megvalósítást kívánok.
Hozzászólások
0 hozzászólás
A cikkhez nem írhatók újabb hozzászólások.