Egy blogbejegyzésükben közzétettünk egy cikket Hogyan tud javítani Gmail-es feliratkozóinak küldött leveleinek célba érésén? címmel, melyben megígértük, hogy bemutatunk néhány gyakorlati módszert arra, hogy hogyan tudja megvalósítani a SalesAutopilottal a cikkben bemutatott stratégiákat. Az alábbi módszer azt mutatja meg, hogy miként tudja leszűkíteni a közönségét aktív olvasóira a SalesAutopilot használatával.
Miért kell szűken tartani a közönséget?
Az e-mail kliensek többsége és a Gmail is díjazza, ha olyan embereknek küldi az e-mailt, akik az utóbbi 6-9 hónapban aktívak voltak. Mindez azért fontos, mert ha a címzett nem aktív, vagyis már nem érdeklődik az Ön által küldött levelek iránt, akkor könnyebben kitörli olvasás nélkül a leveleit, vagy beleteszi a spam mappába. Ha ezt sok olvasója teszi meg Önnel, akkor a Gmail az Öntől érkező üzeneteket sokkal könnyebben ítéli kéretlen levélnek, de nem csak annál a címzettnél, akit nem érdekelnek az Ön levelei, hanem azoknál a címzetteknél is, akik amúgy szívesen olvasnák őket.
Címzettek szűkítése a SalesAutopilottal
Két módon is leszűkítheti SalesAutopilottal a közönségét az aktivitásuk alapján. Az egyik módszer az, hogy készít egy szegmenst az utolsó aktivitás alapján. A másik az, hogy művelettel beállítja, ha a leveleiben valaki rákattint egy linkre, akkor az aktivitás mező értéke növekedjen. Mindkét beállítás eredménye egy szegmens, melybe aktív olvasói tartoznak, akik felé bátran kommunikálhat.
A következőkben részletesen bemutatjuk ezeket a módszereket, és beállításukat.
Szegmens az utolsó aktivitás dátuma alapján
A funkció segítségével létre tud hozni egy szegmenst aktív olvasóiból, akik felé eredményesen kommunikálhat.
A beállításhoz annyit kell tennie, hogy a kiválasztott e-mail listában kattintson a Szegmensek fülre (1), majd az Új szegmens gombra (2).
A szegmens létrehozása során a szegmens feltétel felületnél állítsa be azt, hogy „Utolsó aktivitás x napja történt”, „kisebb mint” vagy „kisebb/egyenlő mint”, „180”. (A 180 csak egy példa, Ön dönti el, hogy mekkora legyen ez az időszak.)
Ez azt jelenti, hogy azok fognak bekerülni ebbe a szegmensbe, akik az elmúlt 6 hónapban (180 napban) valamilyen szempontból aktívak voltak, tehát megnyitották a levelét, vagy átkattintottak leveléből. Természetesen dönthet úgy is, hogy alacsonyabb vagy magasabb értéket ad meg a 180 nap helyett, annak függvényében, hogy mennyire szeretné leszűkíteni listáját.
Linkre kattintás művelettel beállítani az aktivitást – levél műveletek használata
A másik módszer arra, hogy aktív olvasói felé tudjon kommunikálni, egy művelet létrehozása. Ennek megvalósítása az, hogy a kiválasztott e-mail listájában létrehoz egy aktivitás mezőt, majd hozzá egy műveletet, ami szerint, ha valaki átkattint az e-mailből, akkor az aktivitás mező értéke növekszik eggyel. Ezt követően az Ön döntésétől függően létrehozhat egy olyan szegmenst, akiknél ez a mező értéke nem nulla, de dönthet úgy is, hogy azokból készít egy szegmenst, akiknél ez az érték legalább 5, 7, 10. Vagy egy tetszőleges másik szám, az alapján mennyire legyen aktívak az olvasók. De akár az aktivitás mező alapján sorba is rendezheti olvasóit, és kiválaszthatja például a Top 10-et, és tehet nekik valamilyen különleges ajánlatot, díjazva érdeklődésüket.
Ezt a módszert használhatja időszakosan, vagy kampányokhoz is.
Beállítás lépései:
A következőkben bemutatjuk, hogy a BBS rövidítésű kampányunkhoz, hogyan állítottuk be ezt a műveletet, és Ön miként tudja ennek alapján beállítani.
- Hozzon létre hírlevél listájában egy szám beviteli mezőt.
- Hírleveleiben hozzon létre egy műveletet, melynek beállításai:
- Műveletet indító esemény (1): Levél bármely linkjére történő kattintáskor vagy Levél egy bizonyos linkjére kattintáskor: ebben az esetben megjelennek a linkek, amelyek közül ki lehet választani, hogy melyikre vonatkozzon a művelet
- Művelet típusa (2): Adat módosítása e-mail listában
- Cél e-mail lista (3): Válassza ki a megfelelőt
- Ebbe a mezőbe mentjük (4): válassza ki a megfelelő mezőt; ennek a mezőnek az értékét: +1
- Művelet szűkítése cél lista szegmenssel (5): teljes listára
- Adatmódosítás hatóköre (6): Minden azonos e-mail című feliratkozó módosítása
- Adatfelülírás módja (7): Nem írja fölül nullával vagy üres értékkel az opciót
- Visszamenőleg is végrehajtódjon? (8): Nem
- Művelet leírása (9): Írja be a művelet nevét
- Mentés (10)
- Készítsen egy szegmenst azokból, akiknél ez az aktivitás mező (1) értéke nem egyenlő (2) nullával (3), tehát azok, akik legalább egyszer átkattintottak az e-mailből.
- Csak ennek a szegmensnek küldjön levelet.
Alkalmazás
A műveletek ezen típusú alkalmazását akkor tudja használni, ha szeretné szűken tartani valamelyik e-mail listáját, de kampányai során is használhatja, ha például csak olyan ügyfeleinek szeretne egy csábító ajánlatot küldeni, akik folyamatosan követik leveleit és továbbkattintanak azokból, tehát aktívan érdeklődnek.
A következő cikkekben írni fogunk a tárgymezők fontosságáról, és arról, hogyan tudja tesztelni tárgymezőit, majd később bemutatjuk, hogy miként tudja tisztán tartani e-mail listáját, azért, hogy ne küldjön nem létező e-mail címekre leveleket.
Kapcsolódó bejegyzések:
- Szegmens készítése, ÉS/VAGY műveletek & zárójelek használata (9:52 + 13:47 + 12:18 perc videó)
- Műveletek, az összetett marketing rendszerek lelke
- E-mail lista mezőtípusai és jellemzőik
Hozzászólások
0 hozzászólás
A cikkhez nem írhatók újabb hozzászólások.